A közép-afrikai Nagy-tavak vidékén élő TWA-k (úgynevezett pigmeusok) legalább 77 000 évvel ezelőtt ékszerként és védő amulettként a nyakukban viselték a “keresztet”.
Ezután valamivel később a Nagyon Ősi Afrikai Bölcsek azt mondták, hogy “életerejük” Isten szelleméből eredt, és ez adta át a személyes “Életteljességet”, ami a tiszta szellemi lényeg megszerzéséhez, valamint a Magasabb Hatalmakkal való kommunikációhoz szükséges volt. A primitív afrikaiak módosított keresztjéhez egy kör alakú keresztet formáltak, amely eredetileg egy mitikus, gyakorlati és/vagy vallási jelentőséggel bíró csomó lehetett. A Kör a halhatatlan és örökkévaló részt (abszolút valóság), míg a Kereszt azt képviseli, ami halandó és mulandó (illúzió-anyag). Mint az “Életet” – mind az “itt és most”-ban, mind a “túlvilágon” – szimbolizáló hurkolt Kereszt magában foglalja a teremtés három elemi erejét: Emen-Ra; Reh, a hang, amely a teremtést okozta; és a Nu vizei (a Káosz vizei) (Saleem, Book of Dead, p41). Később ez ezoterikusan az Annu Khet vagy a “Kozmikus Életenergia Áramlatát” szimbolizálta, amely minden Életet megelevenít, és az Annu istenségből (Napistennőként megszemélyesítve) ered. A Shen-nek (az örökkévalóság szimbólumának) nevezett hurok a ma Ankh szimbólumként ismert szimbólum felső részének felel meg. Ez a felső rész a Cartouche-hoz kapcsolódik – a napfény vagy az Életerő kötele, amely egy Kör formájába van behálózva, ami azt jelenti, hogy amit a Nap körülölel, az mindig örökkévaló lesz. Így az Ankh-t következetesen olyan kezekkel ábrázolták, amelyek a Napkorongot – amelyet az ókori egyiptomiak Aten-nek, a hinduk csakrának neveznek – tartják a Napistenek kezében, akik az Aten-aspiránsokat az Életfa által kidolgozott 11 felemelkedő spirituális síkon vezetik.
Ez az út magában foglalja az emberi istenítés vagy az Ember-Istenként vagy Szellemi Testként (vagy Ba) történő újraszületés folyamatát. Az ókori egyiptomi hieroglifákban a kartus egy ovális vagy hosszúkás alakzat, amely uralkodók vagy istenek nevét kifejező karaktereket foglal magában. Egyesek szerint az “Ankh” szó egy ókori egyiptomi gyök, amely átváltoztatott Szellemet jelent. Mások szerint az akan nyelv “életet” jelentő szava. Megint mások szerint az “Ankh” a belső spirituális megvilágosodásra utal – egy olyan megvilágosodásra, amelyről az ősi afrikaiak úgy gondolták, hogy Isten szellemét vagy a minden valóságos dologban jelen lévő “életerőt” közvetíti – “a Legfelsőbb Lény egyfajta individualizált töredékét”. Ezért az emberekben jelenlévő “életerő” alkotta a Legmagasabb vagy Isteni Ént – Isten képmását – a “Lelket” – az “Ént”. Ezt követően az Ankh az Élet afrikai “keresztjeként” vált ismertté, és az ókori egyiptomi vallás legkorábbi és legszentebb szimbólumává (Darkwah). Az Ankh sok mindent szimbolizál. Az egyik az ókori egyiptomi “Szellemiség” szó – “a lélegzet (Lélek), mint a kozmikus életerő megnyilvánulása” – az egyén létfontosságú lényege. A másik, azáltal, hogy hasonlóságot mutat a női szimbólummal, az Ankh regeneráló, formáló tulajdonságaira utal (Ashby, Egyptian Yoga p89). Harmadszor, a körkörös kereszt, mint óegyiptomi hieroglifikus kifejezés, eredetileg egyszerre jelentette az “Életet” és Isis-Hathor istennő “kéztükrét”. Hogy mindkettő hogyan jött létre, azzal a hiedelemmel függ össze, hogy az Isten (Ozirisz) és az Istennő (Ízisz) közötti szent és misztikus házasság a Nílus forrásánál történt.
Vélhetően ez indította el a Nílus évenkénti áradását, amelytől Egyiptom élete függött. Ez + formája egy kulcsot sugall, amely kinyitja a tóm kapuját Alu mezejére, az örökkévalóság birodalmába. Ezért az Ankh-t az “élet kulcsának” vagy a “Nílus kulcsának” is nevezik. Negyedszer, az ellentétek egyesülését szimbolizálja. Ez azt jelenti, hogy az Élet szó szerint a Szellem és az Anyag egyesülésének eredményeként jön létre – az Ég és a Föld egyesülése – a Férfi és a Női princípium szexuális szimbólumainak egyesülése (azaz egy női ovális felülmúlja a férfi keresztet) és Isten minden aspektusa. Egy ilyen egyesülés, amely túlmutat a Kettősség fogalmain, androgün lénnyé változtatja az embert – az ellentétek egyesülésévé – a kettő eggyé válik. Másképpen fogalmazva, az Ankh az afrikai eredetű (Bailey, Echoes p86) Yin/Yang típusú egyensúlyt szimbolizálja az élet két ereje – pozitív/negatív, világos/sötét, hosszú/rövid, férfi/női – között. Ha nincs is egység vagy Egység, az Ankh akkor is kifejezi az ellentétek megbékélését vagy az aktív és passzív Minőségek integrációját. Figyeljük meg az “Ankh-keresztben”, hogy a felső hurok (női) és az alsó kereszt (férfi) csak össze van kötve. Ez lehetővé teszi, hogy a Lelket a testhez kötő kötelékek (csomók) meglazuljanak, és így a Lélek számára lehetővé válik a Megvilágosodás elérése. Később az “Ankh” az “érezni, érezni, élni”, valamint az élet más formáira is vonatkozott. Az emberekben betöltött központi jelentőségéből adódóan az Ankh-t a legbevehetetlenebb szerkezetnek tartják, amely megvédi a Nevet a támadással szemben. Ezenkívül az “akh” gyökérhez kapcsolódnak az aakhu (“szellemmel felruházott”), aakhut (“bölcs oktató nép”), Askhu-t (Isis, Sothis vagy Sirius neve); a halottakat ankhu-ként említik; és neb-ankh (az élet birtokosa), ami a szarkofágra utal. Mégis, leggyakrabban az “Ankh” jelentése örök életet jelent; a fizikai életet jelölő szó; és az “élet nedve” (azaz a tej).”
“Az egyiptomi istenek az elsőtől az utolsóig az Ankh-t jobb kezükben hordozzák, mert ez jelképezi az élet és halál feletti hatalmukat, és mert ez adta az életet a királyaiknak és a nekik bemutató szolgáiknak. Akik az Ankh-t tartották, az Életnek a királyi és isteni hatalomhoz kapcsolódó jelét mutatták. Valójában az Élet és a Halál hatalmát tartották a kezükben, és az istenek uralkodójának kizárólagos fennhatósága alá tartoztak. Ma’at istennőt például gyakran ábrázolják az egyiptomi művészetben úgy, hogy az Ankh-t az orrlyukához tartva életet ad a fáraónak. Számos ókori egyiptomi istent és istennőt – például Ma’at, Anqet, Ptah, Satet, Sobek, Tefnut, Asar (Ozirisz), Ra, Auset (Ízisz), Hathor, Anibusz, valamint afrikai királyokat – gyakran ábrázolnak Ankh-jelekkel, amelyeket gyakran az arcuk elé helyeznek, hogy az örök élet leheletét jelképezzék. Számukra az Ankh az Élet folyamatát jelentette, amely fenntartja a Teremtést és az élőlényeket. Ezért az Ankh egyiptomi hieroglifái és festményei az újjászületés és a feltámadás gondolatait közvetítik. Az Ankh a halotti szertartásokhoz kapcsolódik, gyakran a halott kezébe helyezik, mint a megtestesülés és az eljövendő új élet jelképét. Ezt alátámasztja, hogy a kereszt jelét általában az elhunytak összekulcsolt karjai alkotják, amint azt a múmiák mellkasán is mindig megtaláljuk (Gadalla, 92. o.). Amikor a halottak hordozzák, ez jelzi a biztonságos átmenetet e világ és a túlvilág között. Ha fejjel lefelé tartják, ez a kulcs, amely kinyitja a Halál kapuját az Örökkévalóságba. A holtak állítólag akkor hordják az Ankh-t, amikor a lelküket megmérik, vagy amikor a Napisten hajójának fedélzetén tartózkodnak, annak jeleként, hogy ugyanezt a halhatatlanságot keresik az istenektől. Továbbá, és mind a mai napig sok műemlékgondozó egy olyan kulcsot hordoz, amelynek a fogantyúja az Ankh alakú.
Az Ankh-t Afrikán belül és később azon kívül is alkalmazták (és alkalmazzák) rituálékban, különösen a királyi kultuszokat érintő szertartásokban, és különleges jelentősége volt, amikor különböző templomi szertartásokban használták. Meditációjukban és rituáléikban az Ankh-t Hekau-ként (hatalmi szó vagy mantra) használták – ismételt (hangos vagy mentális) kántálással, miközben a szimbolika mögötti jelentésre koncentráltak. Néha a homlokra, a szemek közé helyezve látják, összekapcsolva a tisztánlátással. Az ókori Egyiptom korai kopt keresztény egyháza a Nkwa szimbólumot egyházuk jelképévé fogadta el, és Crux Ansata-nak nevezte el, amely a Megváltó áldozati halála által az emberiségnek nyújtott örök életet jelképezi. A korai keresztény időkből a görögök, akikkel a koptok kapcsolatban álltak, azt mondták, hogy az egyiptomi Ankh “közös volt Krisztus és Serapis (az afrikai Asar, Ozirisz görög-római neve) imádatával (Ashby, Ancient Egyptian Buddha p136). Innen került Rómába, és ott vált európai keresztény szimbólummá, csak a kialakításában változott némileg. Eközben, mivel az ókori Afrikán kívül is széles körben elterjedt (beleértve a “Buddha lábain” lévő képet is), az Ankh, az isteni életfolyamat lett az egyesítő szimbólum, amely örökre összekötötte Egyiptomot, Indiát és a kereszténységet. A korai indiai indiánokhoz hasonlóan a korai európai keresztény egyház is felkarolta az afrikai Ankh-t, de nem a kereszthez való hasonlósága miatt, hanem a megújulás és feltámadás ezoterikus jelentése miatt. Ezek a korai európai keresztények tudták, hogy az egyiptomiaknak van egy bizonyos betű-hieroglifájuk, amely “az eljövendő életet jelképezi”. Ennek a betűnek kereszt alakja volt. “A kereszt” Tamás evangéliumában nem a halál, hanem az örök szellemi élet szimbólumaként szerepel.
A korai keresztény írók az Ankh-ra úgy hivatkoztak, mint: “Az örök élet szimbóluma az egyiptomiaknál”. Ben-Joch (Black Man of The Nile, p362) azt mondja erről a túlzott leegyszerűsítésről: “Természetesen ugyanúgy tévedtek, mint a legtöbb dologban, amit korábban a Nílus-völgyi és mindenhol máshol az Alkebu-Ianban élő őslakos afrikaiak vallásairól írtak .” Bár ez a szimbólum az ókori egyiptomiak szent vallási szimbóluma volt, arra szolgált, hogy szent európai keresztény szimbólumként megerősítse a keresztet, amelyen Jézust keresztre feszítették. A keresztet azonban csak a Kr. u. 3. században kezdték alkalmazni Krisztus szimbólumaként. Annak folytatásaként, hogy az ókori európai egyház csökkentette az afrikaiak által a női princípium megbecsülését, az Élet keresztjének keresztény változatából, amely csak a Kr. u. 5. század után jelent meg a keresztény művészetben, jelentősen hiányzott a női ovális, és csak az alak férfias részét tartotta meg (Walker, Myth p38). Az utóbbi években az Ankh különböző szervezetek emblémájává vált.
Mindeközben az Ankh és az, amit képvisel, mindig is jelentős volt az afrikai családrendszer gerincének fenntartásában. Ez nem egyszerűen szülők és gyermekek, ahogy az európaiak beszélnek családról – hanem egy rokonsági csoport, amely magában foglalja egy közös Ős élő leszármazottait, valamint a tiszteletre méltó halott Ősöket. Más szóval az afrikai család széles körben vonatkozik azokra a múltbeli és jelenlegi emberekre, akik ugyanazt a családnevet viselik. Az ősi afrikai családnak és a falusiaknak egyaránt kötelessége volt, hogy gyermekeiket arra irányítsák, hogyan ismerjék fel az emberekben és a Természetben (azaz Isten Anyagában) az értéket; hogyan rangsorolják megfelelően a felismert értéket az egyén egyéb tulajdonságaihoz viszonyítva; és hogyan élvezzék azt, ami magasra van rangsorolva. Ebből a célból gyakran használták az Ankh-t. A gyerekekkel folytatott napi családi beszélgetések során, ahogy én is tettem a családommal, az Ankh szimbólumokhoz kapcsolódó elvek csodálatosan jól működnek a “Hogyan éljek?” témájú beszélgetések megalapozásában. Más célokat is sugall az Ankh folyamatos világméretű hatása, például a meditációk során. Az Ankh szimbólumra való bámulás, akár önmagában, akár más Hekau-típusokkal együtt, mentálisan segít az elme stabilizálásában a mély koncentráció során (Ashby, Egyptian Yoga 78. o.). A mai napig egy Ankh-t adni valakinek azt jelenti, hogy életet és egészséget kívánunk az illetőnek, amit a spirituális eredetű Neve tartalmaz. Ugyanez vonatkozik még arra is, hogy gondolatban vagy tettben egy Ankh kívánságát adjuk valakinek. Tehát az Ankh, Udja, Seneb életet, életerőt és egészséget jelent!
jabaileymd.com
